TESZT: vizes alapú Mr. Hobby Aqueous White Surfacer
Mindjárt az elején el kell mondanom: a terméket simán csak megvettem magamnak egy boltban, senki nem fizetett azért, hogy ez itt megjelenjen és írjak róla.
A „tesztelést” ne laboratóriumi körülmények között képzeljétek el, csak „érzésre” leírom a tapasztalataimat.
Aki ismeri és szívesen használja a Gunze Mr. Surfacer alapozó és felületképző termékeit, az nagy érdeklődéssel várta e termékek kevésbé büdös, vizes alapú változatát.
Ez nemrégiben meg is érkezett az európai piacra, sajnos azonban ahhoz vagyunk szokva, hogy a magyar webshopok beteszik a nagykertől kapott egységfotót és ráírják a saját hasznukkal növelt árat, aztán ezen kívül semmi hozzáadott értéket nem adnak a termékhez.
Nincs egy normális termékleírás, hogy mit hogyan használj, mit mivel keverj vagy ne keverj. Ha rákérdezel, akkor kiderül, hogy néha azt se tudják, mit árulnak.
Járjuk akkor kicsit körbe ezt a témát:
Mire való az alapozás?
Van, aki szerint egyáltalán nem is kell alapozni – és igaza van. Valóban nem kell alapozni – ha akarod, csinálod, ha nem, nem.
Alapozni azért érdemes, mert eltünteti a kisebb karcolásokat és a csiszolás nyomait, valamint egy egységes színű felületet képzünk vele, amelyre jobban tapad a fedőfesték. A felületképző alapozó ugyanis nem egy fedőfesték, hanem egy köztes kötési réteget képez: jobban tapad a műanyaghoz és fémhez, mint a fedőfestékek.
A homogén, tükörsima felület kialakítása a repülőgépmakett festésének fontos előkészítő lépése.
A hagyományos Mr. Surfacer használata
A termék nevében levő számok a szemcseméretet jelölik és nagyjából hasonló számú csiszolópapír ajánlott a felület befejezéséhez.
A legalacsonyabb (500) számú a legnagyobb szemcseméretű, ez a nagyobb karcok, rések, öntési hibák eltüntetésére való, de kiválóan alkalmas felületi textúra kialakítására is.
A tégelyből régi ecsettel vagy fogpiszkáló segítségével vidd fel a felületre. 1-2 óra száradás után 500-as csiszolópapír helyett inkább 800-ast javaslok hozzá. Fújni vagy hígítani nem érdemes, ahhoz túl sűrű.
A közepes (1000, 1200) szemcseméretű Mr. Surfacer anyagok ideálisak a lecsiszolt putty tömítők felületének tökéletes elsimítására. Nagyon sokoldalú termékek, ezek a legjobbak az apró rések, finom karcolások kitöltésére és a csiszolások nyom nélküli eltűntetésére.
Hígítva pisztolyból is fújható, ajánlott 0,5 vagy nagyobb tűvel 1 bar körüli nyomáson a teljes makett alapozásához.
A közepes szemcseméret miatt ezt vizes 1000-es csiszoló papírral kell lecsiszolni a szép sima felülethez.
Létezik egy Mr. Primer Surfacer 1000 nevű termék is, ami lényegében a kiváló képességei miatt nagyon népszerű Mr. Surfacer 1000 továbbfejlesztett változata. A fejlesztés abból áll, hogy a Mr. Surfacer 1000-ben használt anyagokhoz további olyan adalékok kerültek, ami megnövelte az alapozó festék tapadó képességét a műanyaghoz és különösen a fémhez.
A legfinomabb szemcseméretű a Mr. Finishing Surfacer 1500.
Ez kimondottan arra szolgál, hogy a különböző színű és anyagú elemekből (csiszolt tömítő, fröccsöntött műanyag, műgyanta, sárga réz) egy homogén és tökéletesen sima felületet alkoss, ami a szép festés alapvető feltétele. 1-2 réteg Finishing Surfacer fújása után 1-2 óra száradás következik, majd vizes 1000 és 1500-as polírpapírral finoman át kell csiszolni és polírozni a felületet.
(Harcjárműveknél a polírozás elhagyható.)
Mindegyik Mr. Surfacer fújópisztolyos fújáshoz hígítható, illetve száradás előtt a felületről visszamosható Mr. Color Thinner-rel vagy a kötéslassító adalékkal kapható Mr. Color Leveling Thinner hígítóval.
A visszamosás technikája azt jelenti, hogy a tömítőként felvitt Mr. Surfacer-t egy hígítóba mártott fültisztítóval vagy papírtörlővel megdörgölve visszatöröljük a felületről. Ha jól csináljuk, akkor csak a tömítendő résben marad anyag és megspóroljuk a csiszolást.
Ez a módszer akkor a leghasznosabb, ha nehezen pótolható részletek vesznének el a csiszoláskor, vagy pedig mélyen ülő, nehezen hozzáférhető felületben kell tömíteni.
A legtöbb maketthez ideális az alapozó semleges szürke színe, mert jól megmutatja, ha valahol nem sikerült tökéletesen a tömítés, csiszolás és az ilyenkor még javítható.
Fehér színű Mr. Surfacer az élénk színű makettekhez javasolt, pl. amelyeken sárga, piros szín van jelen nagy felületen, ott szinte elengedhetetlen a fehérrel való alapozás.
A fekete alapozó a fémszínű gépekhez és a black basing előárnyékoló technikához való.
Ezek a termékek kaphatók tégelyes és spray kiszerelésben is, én a tégelyeset jobban szeretem, hiszen én szabályozhatom a nyomást és a hígítási arányt.
Az új, vizes alapú Aqueous Surfacer alapozó
Éppen zajlik egy makettépítő eseményünk, a ★ VÖRÖS JÚNIUS ★ amelyre két 1:144 MiG-15UTI makettet vállaltam be és ezeken fogom kipróbálni az új alapozót.
Valószínűleg „sportszerűbb” lett volna a klasszikus, szintén fehér színű Mr. Base White 1000 nevű termékkel összehasonlítani, de ilyenem nincs itthon, ezért most a Mr. Surfacer 1200-zal és a Mr. Finishing Surfacer 1500 White-tal hasonlítom össze.
Látható, hogy a termék grafikája jól elkülönül a hagyományos Mr. Surfacer cimkéjétől. Természetesen létezik belőle szürke színű is, annak cimkéjén a színek inverzek és a kupakja szürke. Az első verziónak és a spray-nek még zöld színű a cimkéje, hogy legyen egy kis keverés, de ugyanaz van benne.
Érdemes tudni, hogy a tégelyes termék megjelenésekor a belső dugó rossz formája miatt enyhe rés keletkezett, ami festékszivárgást eredményezett. Ezt az első szériát a gyártó visszahívta, átalakították megfelelőre a belső dugó formáját és egy puhább anyagból kezdték gyártani, hogy javítsák az illeszkedést.
Ami a tégely kibontásakor szembeötlő, hogy észrevehetően hígabb, tejszerűbb az állaga, mint a többi Surfacer-nek. Még a kisebb szemcseméretű 1500-as terméknél is hígabb az Aqueous.
(Egyébként hogy lehet ezt a nevet kimondani…?)
Szintén azonnal megállapítható, hogy az alapozó bár nem szagtalan, azért messze nem annyira erős szagú, mint az eddigi Surfacer termékek.
A tégelyből ecsettel felhordva a felületre fényesre száradt a tömítő, míg pisztolyból fújva félfényes felületet adott.
Hígítására Mr. Hobby Aqueous Hobby Color Thinner hígító való és ezzel is lehet visszamosni az alapozót. Rossz hír, hogy az alkohol a teljes száradás után is oldja. Ha tehát az alapozás előtt a kisebb rések eltömítésére szeretnéd használni, akkor a felesleg lecsiszolása után a port már csak száraz ecsettel vagy szappanos vízzel távolítsd el a makettről. A felület alkoholos zsírtalanítását még a termék használata előtt el kell végezni, különben véletlenül letörölheted az addigi munkád.
Kipróbáltam: a vízzel hígított Aqueous Surfacer-t teljes száradás után nem sikerült vízzel leszedni, egy kevés izopropil-alkohollal viszont nagyon könnyen lejött.
A MiG-15-ös törzsén vízszintes illesztési vonal árulokdik a két törzsfél illesztéséről. Mivel a valódi gépen nincs ilyen, ezért amit lehet, el kell csiszolni, illetve a rést eltömíteni. Próbaképpen az egyik maketten az új, vizes alapozót kentem fel ecsettel a résekre (a fotókon ez a gép van a bal oldalon), míg a másikon ugyanezt a hagyományos Mr. Surfacer 1200-zal tömítettem.
„Érzésre” a vizes Surfacer talán valamivel lassabban szárad.
Két órát hagytam kötni, aztán száraz 3M csiszolószivacsokkal elcsiszoltam a felesleget.
Azt tapasztaltam, hogy a hagyományos Surfacer-t kevesebb mozdulatból el lehet csiszolni.
Látható, hogy az alapozás után mindkét makettre rá kell még javítani, azonban a vizes alapozó nem tömített olyan jól, mint a hagyományos: hiába kentem rá bőséggel, végigfutott a résben, de nem tömítette el megfelelően.
Ez a fotó jobban megmutatja, hogy a gép orrán ottmaradt a tömítővel átkent rés. Ennek az az oka, hogy a kötés ideje alatt sokat zsugorodik az anyag térfogata. A folyamat közben sajnos buborékok is képződnek ott, ahol vastagabban lett felvive.
Úgy tűnik, hogy ez a termék csak egy alapozó. Nem pedig alapozó-tömítő, mint a többi Surfacer.
Ennek megfelelően kell használni.
A zsugorodó tulajdonságától nem kell megijedni, mert ha normál rétegben van fújva, akkor ennek köszönhetően „ráfeszül” a makettre.
a maszkolócsík felett egy és két rétegben fújt Mr. Finishing Surfacer 1500 (látható, hogy ez már így is fed),
a következő maszkolócsík felett egy, kettő és három rétegben fújt szürke színű Mr. Surfacer 1200.
A fotó bal szélén ecsettel felvitt, különböző vastagságú csíkok egyanezekből az anyagokból. Az Aqueous egyik csíkjában két buborék is képződött.
Fontos tudni, hogy állítólag csak akril festékkel szabad ráfesteni, mert egyes „C” sorozatú észteres Mr. Color festékek berepedeznek rajta, a vastag lakk pedig szintén kikezdheti. A vastag lakkozást én még nem próbáltam ki, de néhány fehérre alapozott műanyag kanalat befestettem különböző színű észteres Gunze festékkel.
Fújtam vékonyan is, vastagon is és szándékosan túl vastagon is, de az ijesztően hangzó repedezést nem tapasztaltam rajta.
Amennyiben ez befolyásolja a vásárlást, érdemes tudni azt is, hogy a Mr. Hobby Aqueous Surfacer majdnem 20%-kal drágább a hagyományos Mr. Surfacerhez képest.
Összegezve:
Úgy gondolom, a Mr. Hobby Aqueous Surfacer nagyon jó választás azoknak a makettezőknek, akik saját érzékenységük vagy a lakókörnyezetük miatt nem használhatnak észteres, csak vizes alapú anyagokat. Más vizes alapozókhoz képest (amiket kipróbáltam) magasan a legjobban fed. Szép és masszív felületet ad, lehet rá dolgozni.
Azonban szem előtt kell tartani, hogy ez a termék mindössze csak egy alapozó és nem egy olyan sokoldalú felületképző anyag, mint a hagyományos Surfacer-ek, amelyekkel a kisebb tömítések is simán megoldhatók.
Azok, akik eddig is a klasszikus Surfecer-eket használták, ők nem hiszem, hogy váltani fognak erre a kompromisszumos termékre. Aki pedig még nem tette, próbálja ki a bevált Surfacer tömítő-alapozókat.
Ha kérdésed vagy tapasztalatod van a termékkel kapcsolatban, akkor a fórumon tudsz hozzászólni.
Ha szeretnéd követni ezt a blogot, azt megteheted a Facebook-on vagy Instagram-on is, de a legjobb, ha az email címeddel feliratkozol a friss posztokra. Előre is köszönöm, hogy feliratkozol a blogomra: