Special Hobby 1:72 Me 209V4 – Sprinter Messer

A Messerschmitt Me 209 prototípus a repülés fontos úttörője, én azonban mintegy „búfelejtő” építés ígéretével vettem le a polcról, miután javíthatatlanul tönkretettem egy Tamiya Zero makettet.
(De erről most nem akarok beszélni…) 😥

Nos, ez nem Tamiya minőség, hanem egy néhány évvel ezelőtt kiadott Special Hobby készlet. Kicsit sorjás, kicsit elnagyolt, némileg részletszegény. Utóbbira mentség legyen, hogy ezekről a gépekről alig maradt fent pár fotó. Ehhez képest a Special Hobby kiadta egy másik kitben a V1 változatot is, ehhez pedig kétféle lajstromhoz való matricákkal is ellát minket, ami dicséretes.
(Bár arról megoszlanak a források, hogy a 14-es oldalszám piros volt vagy fekete. Fotók alapján ez nem egyértelmű, és van is olyan gyártó, amelyik a saját kitjét fekete 14-es lajtrommal forgalmazza. Most tegyük fel, hogy a Special Hobby komolyabb kutatómunkát tett bele, mint én, úgyhogy elfogadom pirosnak.)

Az Me 209 prototípusok rövid története

A II. világháborút megelőző repülési hőskorban nagy prioritást kaptak a különböző sebességi- és magassági rekordok elérése, illetve megdöntése. Adolf Hitler is meg akarta megmutatni a német repülőipar kiválóságát, ezért a He 100-as 746 km/órás rekordja után valami nagyobbat kellett villantani. 1937-ben Willy Messerschmitt és mérnökcsapata a P.1059 kódnevű projekten kezdett dolgozni, miután megbízást kapott a dugattyúmotoros sebességrekord megdöntésére. A megbízást az RLM (Reichsluftfahrtministerium – Birodalmi légügyi minisztérium) adta és 3 repülőgép építését határozta meg erre a célra.

A Bf 109 addigi sikereit meglovagolva indult el a fejlesztés Augsburgban az Me 209V1-gyel (lajstromjele: D-INJR, gyári száma: 1185), amely szintén az 1100 LE-s DB 601A motort kapta. A hűtési problémákon túl felmerültek más nehézségek is, például a túl gyors süllyedés, ami igen kemény leszálláshoz vezetett. A tervezők ekkor már tisztában voltak a Bf 109 gyengeségeivel, ezért az Me 209 már stabilabb, szélesebb nyomtávú futóművet kapott, amelyet befelé, a gép hossztengelyének irányába tudott behúzni.

A második prototípus, az Me 209V2 (oldalszáma: D-IWAH, gyári száma: 1186) 1939 elején készült el, azonban néhány hét múlva hajtóműleállás miatt kényszerleszállást hajtott végre és súlyos károkat szenvedett. Mivel ezt a gépet elveszítették, a harmadik pedig még nem készült el, ezért a V1-gyel tervezték megdönteni a rekordot. A gépet a kísérleti gőzhűtéses DB 601ARJ motorral szereltek fel, amely akár 2465 LE leadására is képes volt.

A siker nem maradt el: 1939. április 26-án Fritz Wendel tesztpilóta az Augsburg-Buchloe vasútvonal mentén egy 3 km-es távon 756 km/h sebességet ért el a géppel. Ez ugyan nem kiugróan több, mint amit Hans Dieterle repült korábban a He 100-zal, de a típus megelőzte és 30 évig tartotta is ezt a rekordot.

Az új Messerschmitt a birodalom propagandagépezete miatt meg is kapta az Me 209R jelölést, mert így kívánták dezinformálni az ellenséget, hátha a Bf 109-eshez kötik a rekorderré vált típust.
A gépet kezelő legénység azonban a Fliegend Eber vagyis „repülő vaddisznó” nevet ragasztotta rá valami miatt.

Katonai alkalmazás

A sikert követően elkészült az Me 209V3 prototípus is, D-IVFP oldalszámmal (gyári száma: 1187). Vázát többnyire különféle házon belüli tesztelési és kísérleti feladatokra használták. Ez a példány 1943-ban a szövetségesek bombázása során semmisült meg.

Az addig natúr fémszínű V1-et 1940 áprilisában a Berlini Repülőmúzeumba szállították, ahol impozáns kék festést kapott. Két évvel később a múzeumot is találat érte és az Me 209V1 súlyosan megrongálódott, törzsének egy része maradt csak meg. Roncsát később Lengyelországba szállították, ahol egész egyszerűen … megfeledkeztek róla.
Csak 1967-ben fedezte fel egy repüléstörténész, hogy mi is porosodik egy krakkói raktár mélyén. A németek azóta masszívan igyekeznek visszaszerezni, a lengyelek azonban makacsul nem adják. A gép roncsa ma is a krakkói repülési múzeumban van kiállítva.

Az első három Me 209 prototípus kizárlólag a sebességi rekord megdöntésére lett létrehozva, fel sem merült ezek felfegyverzése. A háború előrehaladtával azonban bizonyossá vált, hogy a Bf 109-esek nem képesek légifölényt kivívni a Spitfire-ökkel szemben, ezért erősen gondolkodni kezdtek a gép továbbfejlesztésén.
Bár az RLM nem rendelt újabb prototípust, egy új vadászgép kifejlesztésének reményében a Messerschmitt saját költségén megépítette a 1188 gyári számú Me 209V4-et, amely kezdetben a D-IRND, majd a CE+BW katonai lajstromot, végül a 14-es oldalszámot kapta. 1939 májusában kezdték meg vele az első teszteket.

A korábbi változatok motorhűtését némileg szokatlan módon, kondenzációs hűtéssel oldották meg: a motorból származó forró vízgőzt csöveken keresztül a szárnyakba vezették, ahol egy sor speciálisan kialakított nyíláson keresztül a forró gőz visszacsapódott folyékony állapotba, melyet ezután visszavezettek a motorba. A hatalmas veszteség miatt a gépet 200 (vagy 450) literes víztartállyal kellett felszerelni, amivel mindössze 35 percet bírt a levegőben. Mivel ez a megoldás lehetetlenné tette fegyverzet szerelését a szárnyakba, ezért a V4 szárnykialakítását megváltoztatták: valamivel nagyobb és hosszabb lett a korábbiaknál.
A versenymotort az 1100 lóerős DB 601-re cserélték és módosítottak a hűtésén is: hagyományos radiátorokat kapott, melyet a fejlesztése során többször is cseréltek.

A lényeg: a fegyverzet

Az Me 209V4 pontos fegyverzetéről a különböző források eltérő információkkal szolgálnak. Nagy valószínűséggel rendelkezett 2 db 7,92 mm-es MG 17-es géppuskával, melyeket a motor fölé építettek be és valószínűleg egy 20 mm-es gépágyúval is, amelyet a légcsavarkúpon át vezettek ki. Állítólag 1-1 db 30 mm-es Mk 108-as gépágyút is szereltek a szárnyakba, ami erősen kérdéses nem csak a kis hely miatt, hanem mert az Mk 108-ast csak a háború későbbi időszakában rendszeresítették.
Valószínűbb, hogy a szárnyakba is MG 17-eseket szántak, de ezt el kellett engedni a helyhiány miatt.

Kudarc

A sok módosítás ellenére a kísérlet végül kudarcba fulladt, mert bizonyossá vált, hogy az Me 209 alkalmatlan vadászgépnek. Még egy erősebb motorral is gyengébb repülési teljesítménye volt, mint a már gyártott Bf 109-nek. A projektet így törölték és 1943-ban selejtezték az Me 209V4-et.

A Bf 109 felváltására még abban az évben új projektbe fogott a Messerschmitt, amely szintén Me 209 nevet kapta, de a nevén kívül már semmi köze nem volt a világrekorder géphez. Néhány megépített prototípusát Me 209V5-nek vagy Me 209A-nak, néha Me 209II-nek jelölték. Ehelyett azonban az Fw 190D rendszeresítése mellett döntött a Luftwaffe.

A cikk végén most is megtalálhatók a források, amikből dolgoztam. Ezek közül David Myrha könyvében láthatók fotók az összes Me 209-esről.

Az Me 209V4 makett építése

Elég egyszerű, mindössze néhány alkatrészből álló kitről van szó. Ahogy a bevezetőben írtam, kevés részlet és kevés precizitás jellemzi, sajnos ad némi többletmunkát.
A matricák szépek, pontosak, könnyen kezelhetők. A kabintető egyetlen darabból van.

Ahogy a képekről látható, a KP azon kellemetlen szokását vették át, hogy a kereten nincsenek beszámozva az alkatrészek. Mivel csak kevés darabból áll, így ez nem válik követhetetlenné, de akkor se szimpatikus gyakorlat ez.

A kabin építésekor nyilvánvalóvá vált, hogy ha a szerelési útmutató szerint járok el, akkor az ülés nem lesz középen. Hogy a valódi gépen így volt-e, azt nem tudom, de kétlem, úgyhogy próbáltam mindenféle trükkökkel optikailag enyhíteni az ülés eltolódását.

A légcsavarkúpból teljesen hiányzik a feltételezett gépágyú, én ezt beépítettem egy injekciós tű konverziójával. Ebben a méretarányban 0,27 mm-nek kellene lennie az űrméretnek, de a legkisebb injekciós tű is vastagabb ennél (szürke végű 27G, 0,4 mm az átmérője), ezért ennél vastagabbat használtam fel. A 20 mm ágyút fekete végű 22G, a géppuskákat narancssárga végű 25G tűkből készítettem el. Az injekciós tűket a színük és a kódok alapján lehet beazonosítani. Alább berakok egy táblázatot, hogy melyik mekkora.

18Gx1,5 (rózsaszín): hossz: 40 mm, átmérő: 1.2 mm
19Gx1,5 (világossárga): hossz: 40 mm, átmérő: 1.1 mm
20Gx1,5 (sötétsárga): hossz: 40 mm, átmérő: 0.9 mm
21Gx1 (világoszöld): hossz: 25 mm, átmérő: 0.8 mm
21Gx1,5 (sötétzöld): hossz: 40 mm, átmérő: 0.8 mm
22Gx1,25 (fekete): hossz: 30 mm, átmérő: 0.7 mm
23Gx1 (világoskék): hossz: 25 mm, átmérő: 0.6 mm
23Gx1,25 (sötétkék): hossz: 30 mm, átmérő: 0.6 mm
24Gx1 (lila): hossz: 25 mm, átmérő: 0.55 mm
25Gx5/8 (narancs): hossz: 16 mm, átmérő: 0.5 mm
26Gx0,5 (barna): hossz: 13 mm, átmérő: 0.45 mm
27Gx3/4 (szürke): hossz: 20 mm, átmérő: 0.4 mm

A törzs és a szárnyak illeszkedése igen gyatra és nem is segíti semmi a pontos illesztést. Úgyhogy maradt az a módszer, hogy egy kis szakaszon összeillesztem, megragasztom, majd a következő szakaszt is egymáshoz passzírozom és összeragasztom. Így valamelyest csökkenthetők az eltérések, de csodát nem szabad várni.

A legnagyobb kihívást a futóműakna illesztése jelentette, ezt ugyanis lehetetlen bepasszírozni arra a helyre, ahova szánták. Olyan, mintha egy másik gyártó műgyanta kiegészítőjét kellene befaragni, ami eredetileg másik típushoz való…
A módszer most is ugyanaz volt: elő a fúrógépbe fogott marófejet és addig fogyasztottam róla az anyagot, amíg végük bele nem fért. Mindkét oldalon legalább 2 mm-t szedtem le róla.

Az előfestett és koszolt futóaknát a sok tömítés miatt újra kellett alapozni.

A fellelhető fotók és műszaki rajz alapján a V1 kerekei enyhén befelé álltak. Mivel nincs információ arról, hogy a V4-en ezt megváltoztatták volna, ezért a maketten is hasonlóan állítottam be.

A Messer makett egyszerű festése

Ha nem olvastad el a cikk első részét (ejnye…!), ami a gép történetéről szól, akkor elmondanám, hogy ez a repülőgép sosem állt katonai alkalmazásban, csak repülési teszteket hajtottak végre rajta és selejtezéséig mindösszesen 4 évig repült. Az Me 209V4-ből csak egyetlen példány létezett, három különböző oldalszáma volt és nagyon kevés fotó maradt fenn róla.
Ez alapján semmi különösebb weathering technikát nem igényel. Némi koromcsík a kipufogóból, panelvonalak visszafogott kiemelése és egy kis por a futóműre, ennyi elég is.

A makett festése végtelenül egyszerű: a légcsavar alumínium színű, a gép összes többi része kívül-belül RLM 02, amit én a Mr. Hobby H70 számú tégelyéből nyertem ki. A panelek közepét ennek világosabb-, míg a panelvonalakat ennek kicsit szürkébb változatával fújtam át, hogy némileg életre keltsem az egyszínű gépet.
Előtte Mr. Finishing Surfacer alapoztam.

A rétegek száradása után átsimogattam a makettet 2000-es vizes polírpapírral, majd átködöltem az egészet RLM 02 alapszínnel, hogy tompítsa az erős kontrasztokat. Fényes lakkozás után szürke olajfestékkel folyattam be a panelvonalakat, ami szerintem nagyon jól illik az alapszínhez.

A matricák nagyon szép pontosak, vékonyak. Kicsit könnyen is szakad, oda kell rá figyelni. Meg arra is, hogy ne elcsúszva száradjon meg… nekem sajnos elmozdult némelyik és már csak száradás után vettem észre, amikor már nem nagyon lehet sérülés veszélye nélkül korrigálni.
A svancon elhelyezett horogkeresztet két darabban kapjuk, ezek viszont sajnos nem néztek ki jól egymásra ragasztva, mert az egyiknek fehér pereme volt. Gyorsan le is szedtem és a Techmod szvasztika ívéről vettem le egy-egy ugyanolyan keretes darabot, mint amilyenek a Bf 109-esre valók. Valószínűleg ezek kicsit nagyobbak, mint kellene, de még mindig ezek néznek ki jobban. (Meg nem is volt ennél kisebb a Techmod matricalapon.)

Amit már a makett befejezése után vettem észre: a festési útmutató rajzán látható egy kör alakú szerelőnyílás vagy fedél a törzs tetején, a kabin előtt. Először azt hittem, elcsiszoltam és nem karcoltam vissza, de a fenti fotón, amikor még nincs is alapozva, az látszik, hogy ez nem is volt rajta a törzsön. Nem tudom, az eredeti gépen rajta volt-e.
Szintén hiányzik a jobb szárny végéről egy pitotcső vagy antenna, ami a fenti fotókon látszik, de csak későn vettem észre, így már a makett elkészülte után, utólag applikáltam rá.

Összességében egy egyszerű, de azért némi törődést igénylő makett. Viszont megéri a többletmunkát, mert a repülés egy különleges szereplőjével bővült a gyűjtemény.

Forrás: David Myrha – X-Planes of the Third Reich, airracinghistory.freeola.com, plane-encyclopedia.com

A makett befejezése és a fotók elkészülte után azért csak pótoltam a szárnyról lemaradt pitot csövet:

A kiegészítők nélküli alapmakett értékelése:

A projekt adatlapja a Scalemates adatbázisban

További projektjeim

Ha szeretnéd követni ezt a blogot, azt megteheted a Facebook-on vagy Instagram-on is, de a legjobb, ha az email címeddel feliratkozol a friss posztokra. Előre is köszönöm, hogy feliratkozol a blogomra: