Full gyanta 1:144 A-7D Corsair II

„SLUF” (Short Little Ugly Fucker) vagyis rövid, kicsi, csúnya, odabaszó – ezzel a névvel illették az A-7 Corsair II. bombázót Vietnamban és ez elég jól le is írja a gép jellegzetes megjelenését. 😄

A boldog szülinapomra kaptam Kedvesemtől az olasz Heroes Models 1:144 méretarányú A-7D készletét. A makett érdekessége, hogy nincsenek fröccsöntött keretek, minden alkatrésze öntött műgyanta.

Ettől az emberek tartani szoktak kicsit, mert ezekkel némileg komplikáltabb dolgozni, nagyobb odafigyelést igényel. Az alkatrészek leválasztásához fűrészt kell használni, ezért legszebb ideje volt beszereznem normális vágó és maró szerszámokat a fúrógépemhez.

A dobozból a thaiföldi Korat légibázison 1972-ben, illetve ’75-ben állomásozó 354th Tactical Fighter Wing és 3rd Tactical Fighter Squadron egységek gépeihez kapunk 2-2 festési útmutatót és matricát.

A pilótafülke és a katapultülés is nagyon szép részletes. Kár, hogy a vastag „plexi” miatt ebből semmi nem fog látszani. A kabintető két darabból van, tehát könnyen el lehetne készíteni az A-7-est nyitott kabinnal is, de az alkatrész annyira vastag, hogy ezzel inkább ne. Viszont megérné vákuumban formázni egyet, vékonyabb műanyagból (ha még nem lehet ilyet készen kapni. Nem néztem utána).
Becsülendő figyelmesség a gyártótól, hogy ad a készlethez kabinmaszkot is, ami ebben a méretarányban hálás támogatás.

A kabint H317 (FS36321) szürkével fújtam meg, ami valószínűleg nem pontos, de ahogy mondtam: a vastag plexi miatt szerintem a fenti képen láttuk utoljára a pilótafülkét. 😄
Legalábbis így hittem akkor, amikor ezt leírtam.

Aztán amikor a helyére kellett tennem az átlátszó darabokat, akkor kiderült, hogy hiába reszelgetek le belőle, olyannyira nem passzolnak a törzshöz, hogy talán mégis akkor néz ki jobban, ha ki van nyitva. Úgyhogy hiába vastag és csúnya, mégis nyitva lett.

A kabinban a műszerfal és az oldalkonzolok színe fekete, az ülést a H317 és H52 keverékével festettem meg. Az egészet szárazecseteltem H307 világosszürkével.

A törzs bal oldaláról valami miatt hiányzik néhány panelvonal. A méretarány miatt a kisebbek eleve lemaradnak és nem is érdemes mindet felkarcolni, mert túlzó lesz. Ezek viszont elég jellegzetes vonalak, ami nélkül furcsa lenne a gép szemnek, úgyhogy ezeket rákarmoltam.

A szárnyak és a stabilizátorok pengevékonyak, de némi öntési sorját azért le kell szedni róluk. A fékszárnyak különálló darabok, így kitérítve is rögzíteni lehet őket. Ezek szintén nagyon vékonyak, úgyhogy itt óvatosan kellett csiszolnom, mert a műgyanta gyorsabban elcsiszolható, mint a fröccsöntött műanyag. Elég egy kis eltérés az egyenestől és máris rés lesz a szárny és a fékszárny között.
Nekem keletkezett is némi rés, amit pillanatragasztóval és vizes Vallejo tömítővel próbáltam eltűntetni.

Az A-7D rádiónavigációs rendszerének része a VOR (Very High Frequency Omnidirectional Range) antenna, ami a gép függőleges vezérsíkjának tetején, a helyzetjelző lámpák előtt találhatók a farok mindkét oldalán. Ezek 1:144-ben annyira picik, hogy vagy elhagytam, vagy az öntőcsonk maradékával együtt kidobtam, úgyhogy újra el kellett készítenem őket rézből.

A makettet gyártó Heroes Models sajnos semmilyen információt nem ad a belső terek színéről. A futómű és a futóaknák színének más gyártók a Mr. Hobby H316 Insignia white színt javasolják, ami majdnem fehér. De ebben a méretarányban szerintem nyugodtan lehet sima fehérrel fújni és egy kis koszolással éppen olyan hatása lesz, mint a törtfehér színnek.

Fegyverzet az A-7D-hez

A fegyverzettel hasonlóan jártam, mint az F/A-18C esetében: egyszerűen nem adtak hozzá. Értem én, hogy ezt el lehet adni külön is, több pénzért, csak akkor gyártani is kéne. Merthogy bombázó bombák nélkül, az olyan, mintha f…sz nélkül mennénk fát vágni, hogy mást ne mondjak.
Az amerikaiak Vietnamban több bombát dobtak le, mint a II. világháborúban Európára összesen. Így elég kiábrándító egy tipikus vietnámi gépről lehagyni a bombákat.

1/144-ben viszont nem egyszerű megfelelő aftermarket fegyverzetet találni.

Az A-7 törzsén levő indítósínekre AIM-9B/E/J rakéta kerülhet. A saját tartalékaimból csak AIM-9L-t sikerült előkotorni, így ezt próbáltam meg átalakítani a korai „B” verzióra. A legfontosabb különbség, hogy ez valamivel rövidebb, valamint kisebbek és más formájúak a szárnyai. Az új szárnyakat Piros arany tubusából nyert rézlemezből vágtam ki.
A rakéta orrát lefűrészeltem, majd öntőkeretből és drótból applikált kupakot ragasztottam rá. Erre kerül majd a Heroes Models másik készletéből származó nyomtatott RBF zászlócska. A színes csíkokat maradék matricák felhasználásával készítettem el.

Az AIM-9B egyébként nem a hatékonyságáról volt híres. Bár ez volt az első Sidewinder változat, ami harcban is bizonyított, a bevethetősége azért igencsak korlátozott volt még ekkor. A hűtés nélküli rakéta érzékenysége alacsony volt, és hajlamos volt a célgép helyett befogni a Napot vagy más irreleváns hőforrást. Leginkább bombázók ellen volt javasolt alkalmazni.

Az A-7-esek később megkapták az AIM-9E és 9J változatokat is, amelyek már használhatóbbnak bizonyultak. Az „E” verzió kimondottan az USAF számára lett kifejlesztve, jellegzetesen hosszabb orra van. Ez már nagyobb hatótávolsággal, fejlettebb elektronikával és hűtéssel rendelkezett, de Vietnamban csak az 1968-as Rolling Thunder hadművelet befejezése után jelent meg.

Nem sokkal később meg is kezdődött a leváltására tervezett újabb generációs Sidewinder fejlesztése, ami manőverező célpont ellen jobban alkalmazható. Ez a közeli hatótávolságú IR rakéta lett az AIM-9J, melyet 1972-től alkalmaztak a vietnámi harcokban is. A megsemmisítési aránya 13% volt, ami az elődeinél jobb, de azért továbbra sem lenyűgöző.

1972 januárja és októbere között 71 AIM-9E indítási kísérlet történt, azonban csak 6 rakétának sikerült repülőgépet megsemmisítenie. Egy további eltalált ugyan egy repülőgépet, de nem okozott olyan súlyos károkat, hogy a gép lezuhanjon. A gyenge sikerességi arány okai között a következőket sorolták fel: „a légi személyzet rossz kiképzése, a hatókörön kívüli indítások, a taktikai helyzet, a rakéta ballisztikusra váltása és egyéb meghibásodások”.
A vietnámi háborúban összesen 454 Sidewinder rakétaindítás történt, egyik sem A-7 Corsair II-ről.

A szárny belső pilonajira 300 gallonos üzemanyagtartályok kerülnek, szerencsére ezeket megtalálni a készletben. Egyet el is törtem, úgyhogy pótolni kellett az egyik szárnyát.
Ezek festéséről egyébként nincs szó a festési útmutatóban, úgyhogy referenciaképet kell keresni.

Az alapján úgy látszik, hogy az alsó világos szín és a felső zöld nem nyílegyenes vonalban válik el egymástól, hanem tettek bele némi hullámzást is. (De messze nem olyan, mint az F-105-ösök tartályai.)

A középső és a külső pilonokra elég sokféle fegyverzetet lehetne függeszteni, viszont figyelni kell, hogy miket használtak AN/ALQ-126 zavaróberendezés és AN/AAS-35 Pave Penny lézeres megvilágító nélkül. Ezeket ugyanis az útmutatónak megfelelően nem tettem fel a gépre, mivel ebben az időszakban még ezek nélkül repültek az A-7-esek.

Bár az AN/AAS-35 nem lézeres célmegjelenítő és távolságmérő képessége sincs, érzékeli más lézeres célmegjelölő (pl. szárazföldi erők vagy előretolt repülésirányító) által kijelölt célt és a head up display-re vetíti azt. Nélküle viszont inkább csak hagyományos bombák függesztése jöhet szóba, vagy a nem irányított rakétákat tartalmazó LAU konténerek. Utóbbit azért nem akartam, mert a következő 144-esen, az A-4-esen az lesz és nem szeretnék nagyon egyformákat, ha van más alternatíva.

A kisebb hagyományos bombák, mint az Mk. 81 és 82 jól néznek ki 4 és 6 darabos fürtökben lógatva (lásd az F-15E makettemen), ahhoz viszont kéne 1:144-ben MER (Multiple Ejector Rack) és/vagy TER (Triple Ejector Rack), amelyekkel koordináltan lehet szállítani és célba juttatni ezeket a kis szeretetcsomagokat.
Ilyen rack-eket viszont nem nagyon lehet kapni ebben a méretarányban, úgyhogy inkább 450 kg-os repesz-romboló Mk. 83-asok beszerzése mellett döntöttem.
Milyen szerencse, hogy a Heroes Models pont forgalmaz ilyeneket…

Ebben a méretarányban az Mk.83-as bombák egyetlen darabból állnak, mindössze a gyanta csonkról kell lefűrészelni őket és már kész is. Elsőként egy réteg sárga alapszínt kaptak, melyet a bomba orrán kimaszkoltam. Ez után következett a Mr. Hobby H304 olíva szín, melynek száradása után felkerültek rá a gyártótól kapott matricák.
A bombákat matt lakkozás előtt olajfesték-pöttyökkel pacsmagoltam meg. Először zölddel kevert sárga pöttyöket szórtam rá, de azokat teljesen elnyelte az alapszín, ezért kicsit hígított sárgával próbálkoztam. Ennek se volt sok látszata, úgyhogy végül egyenesen a tubusból kivett sárga pöttyöket tettem rá és azokat dolgozgattam el egy majdnem száraz ecsettel. Ebből valami látszik, de így se sok.
Végül fémszínűre festettem a bomba fejét, majd ezek is megkapták a figyelmeztető RBF jelzéseket.

Ezzel összeállt végre egy csapásmérő repülőgép számára értelmezhető szett.

Festés

Amikor nekifogtam a makettnek, akkor egy erősen kopott, foltos, koszos gép képe volt a fejemben, mint amilyenek a görög légierőben repülnek. Azonban a vietnami háborúan részt vett A-7-esekre nem volt jellemző ez a leharcolt külső, pláne aktív éveikben nem, úgyhogy letettem arról, hogy ronggyá koptassam.

Mr. Surfacer-rel történő alapozás után alul Mr. Hobby H311 színnel fújtam meg, majd egy nap száradás után Tamiya szalaggal egyenes vonalban maszkoltam.

Kicsit tartottam attól, hogy a maszkok eltávolításakor lerántják a festést alapozóval együtt, mert az indítósíneken itt-ott elég könnyen lepattogott minden a gyantáról. A pilonokat azonban nem mostam el festés előtt izopropil alkohollal, a gép többi részét viszont igen, így szerencsére sehol máshol nem tapasztaltam lepattogzódást és a maszkok eltávolítása sem tett kárt a festésben.

Az A-7 álcázó színeihez ezúttal is kedvenc festékmárkám, a Mr. Hobby festékeit használtam. (Semmi reklám.)

• Barna színnek H310 (FS30219),
• zöldnek H303 (FS34102),
• sötétzöldnek pedig H309 (FS34079) színt használtam.

A Federal Standard (FS) számok értelmezését keresd a „tippek” között.

Első rétegben a tégelyből használtam a festékeket (természetesen a pisztolyhoz megfelelően felhígítva), így azonban jóval sötétebbnek tűnnek a színek 1:144-re kicsinyítve, mint az eredeti gépen voltak. Ezért a következő réteget már erősen világosítottam és átfújkáltam a panelek közepét. Csak a panelvonalak körül hagytam meg a sötétebb alapszínt.

A foltok maszkolásához BluTack gyurmakukacot és Mr. Hobby kék színű (kevésbé tapadó) maszkolószalag-darabokat használtam. Végül egy GX100 lakkréteg és két nap száradás következett.

Matricák

A Heroes Models matricáira igazán nem lehet panasz: van választék és tartalék is bőven, mert a matricalap két gép felmatricázásához is elegendő jelzést tartalmaz. (Jelezze Discord-on, ha valaki hasznát venné a maradéknak!)
A matricák egyébként leheletvékonyak, könnyen feláznak és simán, szépen feltapadnak a lakkozott felületre.

Matricázás utáni lépés volt a panelvonalazás, majd következett a matt lakkozás, amihez GX114-et használtam, Leveling thinnerrel 4:6 arányban keverve. A fényes lakk kiváló alapot adott a panelvonalak befuttatásához.

Panelvonalazás olaj- és enamel festékkel

Az A-7-esen kétféle technikát használtam a panelvonalak kiemelésére: alul Winsor & Newton gyorsan száradó griffin alkyd olajfestékkel, felül Tamiya enamel-lel folyattam be a vonalakat.

A közös bennük, hogy mindkettőt túl kell hígítani (1:10 vagy akár 1:20 arányban) és a kapilláris hatásnak köszönhetően mindkettő jobban terül fényes felületen, mint matt festéken. Az olajfesték hígításához AK white spirit-et, az enamel-hez Tamiya X-20 hígítót használtam.
Fontos különbség a két festék között, hogy az olaj 10-20 perc száradás, de akár még órák múlva is alakítható, visszatörölhető – az enamel viszont nem.

Kiváló minőségű olajfestéket érdemes csak használni erre a célra, mert az olcsóbbak pigmentjei szétesnek vagy túlságosan összeállnak. A művészolajokban levő pigmentek elég finomak ahhoz, hogy túlhígítva is szépen, egységesen fedjenek, ezért filterként is jól alkalmazhatóak.
Jobban is szeretem használni, mint az előre bekevert termékeket, hiszen így mindig pontosan azt a színt tudom kikeverni, amit szeretnék és nem azt kell használnom, ami éppen itthon van. Ráadásul elég csak egy makettra valót kikeverni, ezt frissen fel lehet használni, nem fog a polcon állni felhasználatlanul.

A gép aljára kis barnával kevert szürke mixtúrát készítettem. Lehet úgy is használni, hogy nagyon híg állapotban csak a panelvonalakat beereszteni vele és kb. 20 perc szikkadás után egy white spirit-tel alig megnedvesített papírtörlővel vagy fültisztítóval visszatörölni a felesleget. Ehelyett azt a módszert választottam most, hogy valamivel kevesebb hígítót adtam hozzá, így kicsit „iszaposabb” lett és nem szigorúan csak a panelvonalakba vittem fel, hanem kentem a panelek széleire is, hogy imitáljam azok koszolódását.

Figyelembe kell venni, hogy száradás alatt az olaj egy picit fakul, világosodik. Úgyhogy ahol gyengének találjuk a hatást, oda további festéket kell felvinni.

Száradás után ez ecsettel vagy fültisztítóval könnyen alakítható, de akár teljesen vissza is lehet törölni. Ez a hatás jobban alkalmazható mattabb felületen, mert azon van mibe megülniük a festék részecskéinek, míg a fényesebbről könnyebb letörölni őket.

Az álcázó színekkel festett felületekre sötétzöld és sötétbarna Tamiya enamel festéket vittem fel. Mivel a festés során már kialakult egy sötétebb koszréteg a panelvonalak körül, így ezt felesleges lett volna elfedni és az enamelt csak a panelvonalakba engedtem belefolyni, a felesleget pedig azonnal letöröltem.
Az olajhoz képest az enamel túlhígítva is jobban fed, száradás után egységesebb felületet ad.

A kész maketten nekem jobban tetszik, ha a gép különböző színein az ahhoz igazodó színnel van kiemelve a panelvonal. Ez egy visszafogottabb, de talán realisztikusabb végeredményt ad, mintha gondolkodás nélkül végig lenne tocskolva egységes barnás feketével.

A híg enamel-lel azonban óvatosan kell bánni, mivel hajlamos lehet megtámadni a gyengébb lakkokat, ki tudja kezdeni a festéket, hiszen a keverék legnagyobb része hígító. Ugyanez igaz valamennyire a white spirittel hígított olajfestékre is, de az talán kevésbé agresszív.
A lacquer festékek és lakkok bírják, de az akrilokba bele lehet törölni ezzel is, úgyhogy csak óvatosan.

Panelvonalazás után következett a fúvócső, a futómű, a függesztmények és az apróságok felragasztása. A fegyverzet és a pilonok nagyon könnyen felfeküdtek a helyükre, ránézésre párhuzamosra is sikerült az elhelyezés, pedig nincs az alkatrészeken illeszkedést segítő tüske.

A futóművel már nem volt ilyen szerencsém, azt nem sikerült könnyen beállítani úgy, hogy a gép egyenesen álljon. Az orrfutót véletlenül kitörtem a helyéről, visszaragasztása közben meg az ajtaja esett le, mivel ezekhez tényleg csak annyi ragasztót vittem fel, ami épphogy megfogja. A minimálisnál semmiképp sem többet, nehogy látszon.

Végül felragasztottam az orr két oldalára kerülő házilag scratch-elt pitot-csöveket és a fegyverekre az RBF zászlókat. Utóbbihoz a gyártó egy igen vékony fémfonalat is ad, ami jól használható a kis karikák kialakításához. Mikroszkóp alatt persze. 😄

A makett a 2024. augusztus 24.-én indult és 2025. március végéig tartó Vietnam Group Build nevű csoportos építés alatt készült.

Forrás: Model Aircraft 2017/03, Squadron signal – in Action – Vought A-7 Corsair II, Colors & Markings № 016 – US NAVY (2), Osprey Air Combat – Vought A-7 Corsair II

A kiegészítők nélküli alapmakett értékelése:

A projekt adatlapja a Scalemates adatbázisban

További projektjeim

Ha szeretnéd követni ezt a blogot, azt megteheted a Facebook-on vagy Instagram-on is, de a legjobb, ha az email címeddel feliratkozol a friss posztokra. Előre is köszönöm, hogy feliratkozol a blogomra: