Revell 1:72 Tornado GR.1 – A „desert pink” legendája

Ez egy vendégposzt.
A cikket, a fotókat és a makettet Oláh Mátyás készítette.

Panavia Tornado

A Panavia Tornado egy kéthajtóműves, vállszárnyas, variaszárnyú harci repülőgép, amelyet az Egyesült Királyság, Nyugat-Németország és Olaszország közösen fejlesztett ki az 1970-es években. A közös vállalat (Panavia Aircraft GmbH) célja egy olyan sokoldalú típus létrehozása volt, amely képes kiváltani a partnerországok korábbi, egymástól eltérő vadászbombázóit.

A gép három fő változatban készült: a földi célok elleni csapásmérő (IDS), a légvédelmi vadász (ADV), valamint az elektronikai hadviselésre és felderítésre optimalizált (ECR) verzióban. Különleges, mozgatható szárnyszerkezetének köszönhetően a Tornado egyaránt kiválóan teljesít a nagy sebességű, földközeli repülések során és a rövidebb kifutópályákon történő fel- és leszállásoknál. A pilóta és a fegyverrendszer-kezelő munkáját modern navigációs és terepkövető radarrendszerek segítik, amelyek lehetővé teszik a feladatok végrehajtását a legzordabb időjárási körülmények között is.

A típus tűzkeresztségére az 1991-es Öbölháborúban került sor, ahol a brit, az olasz és a szaúdi légierő kötelékében rendkívül veszélyes, kis magasságú támadásokat hajtott végre az iraki infrastruktúra ellen. Később a Tornado sikerrel szerepelt a koszovói, az afganisztáni, valamint a Líbia és az Iszlám Állam elleni hadműveletekben is.
Bár a brit Királyi Légierő (RAF) 2019-ben végleg nyugdíjazta a típust, Németország, Olaszország és Szaúd-Arábia légierejében a mai napig hadrendben áll. Hosszú és eredményes pályafutásával a Tornado a hidegháborús európai repülőgépgyártás és a nemzetközi katonai együttműködés egyik legsikeresebb ikonjává vált.

Brit Tornado-k az Öböl-háborúban

Az 1991-es Öböl-háború, amely brit oldalon az Operation Granby nevet viselte, a Királyi Légierő (RAF) Panavia Tornado flottájára nehéz és veszélyes feladat várt. A konfliktus kezdetén Nagy-Britannia jelentős kontingenst, összesen csaknem 50 darab csapásmérő GR.1-es és 18 darab F.3-as légvédelmi változatot vezényelt a térségbe.
Az Irak által megszállt Kuvait felszabadítására indított hadművelet első napjaiban a brit Tornado-kra várt az egyik legkockázatosabb feladat. Az iraki légvédelmi rendszer megbénítása érdekében a gépeknek rendkívül alacsonyan, mindössze 30–60 méteres magasságban kellett átrepülniük az ellenséges vonalakon.

Elsődleges célpontjaik az iraki katonai repülőterek voltak, amelyeket a speciálisan erre a célra kifejlesztett JP233-as futópálya-romboló fegyverzettel támadtak. Ez a hatalmas konténeres fegyver kis magasságban kidobott bombákkal tette használhatatlanná a betont, miközben késleltetett gyújtású gyalogsági aknákat szórt szét, hogy megnehezítse a romok eltakarítását. A módszer hatásosnak bizonyult a repülőtereket lezárták, de a bevetések hatalmas veszéllyel jártak a személyzet számára. A bombák robbanásai éjszaka éles fénnyel világították meg az alacsonyan száguldó repülőgépeket, így azok könnyű célponttá váltak a légvédelem számára. Az iraki csapatok légvédelmi rakétazápora (SAM) és tüzérsége komoly veszteségeket okozott a brit kötelékeknek.

A háború első heteiben a RAF összesen hat Tornado GR.1-est veszített el közvetlen harci cselekményekben, és több pilóta is iraki fogságba esett. A viszonylag magas veszteségek miatt a brit katonai vezetés néhány nap után kénytelen volt drasztikusan megváltoztatni a taktikáját. A veszélyes, földközeli berepülések helyett a gépeket átirányították a biztonságosabb, közepes magasságú (húszezer láb feletti) bombázásokra. Mivel a Tornado GR.1-esek ekkor még nem rendelkeztek saját lézeres célmegjelölő konténerrel, a britek kénytelenek voltak improvizálni. A célpontok megvilágítására a veterán Blackburn Buccaneer repülőgépeket hívták segítségül, amelyek lézersugarait követve a Tornado-k már pontosan célba juttathatták Paveway II-es irányított bombáikat.

A konfliktus későbbi szakaszában a Tornado-k a mobil Scud rakétakilövők vadászatában és az iraki utánpótlási vonalak elvágásában is kulcsszerepet játszottak. Az F.3-as vadászváltozatok eközben folyamatos légtérvédelmi járőrszolgálatot láttak el a szövetséges erők biztosítására.
Összességében a brit Tornado-k több, mint 1500 sikeres harci küldetést teljesítettek a háború során. A sivatagi rejtőszínre festett brit gépek helytállása alapjaiban járult hozzá az iraki légierő semlegesítéséhez és Kuvait gyors felszabadításához. Bár a konfliktus rávilágított a típus akkori technikai hiányosságaira, az itt szerzett tapasztalatok indították el a Tornado későbbi, precíziós GR.4-es szintre történő modernizációját. Az Öböl-háború mérföldkő lett a brit katonai repülés történetében, amely végleg bebizonyította a Tornado sokoldalúságát és harci értékét.

Megszületik a desert pink legendája

A brit Tornado-k történetének egyik legmeghatározóbb fejezete a háborúban használt „desert pink” álcázófestés, amely egy kényszermegoldásból vált legendává.

Amikor 1990-ben a brit Királyi Légierő gépeit sietve áttelepítették a Közel-Keletre, a repülők még a hidegháborús európai hadszíntérre tervezett, sötétzöld-szürke terepmintát viselték. A kopár sivatagi környezetben ez a sötét rejtőszín szinte világított a homok felett, így a gépek azonnali átfestésre szorultak. Mivel a hivatalos katonai raktárakban nem volt megfelelő mennyiségű festék, a britek egy hétköznapibb megoldást választottak. Ez nem más volt, mint egy vízbázisú, mosható festék, mely rózsaszínes árnyalata miatt megkapta a „desert pink” elnevezést.

A különleges árnyalatot nem esztétikai okokból választották: a sivatagi alkonyatban és a pirkadatkor fellépő fényviszonyok mellett a rózsaszínes tónus biztosította a legjobb rejtést. A sivatagi környezet extrém körülményei azonban gyorsan kikezdték a felvitt, ideiglenes réteget. A hajtóművek forrósága, a kerozin, a hidraulikafolyadékok, valamint a nagy sebességű repülés közben becsapódó homokszemcsék koptatni kezdték a festést. A gépek burkolata ettől foltossá, megviseltté és koszossá vált, ami a frontvonalbeli harci igénybevétel hiteles vizuális védjegyévé vált.

A karbantartók és a személyzet tagjai hamar megkedvelték a szokatlan színt, és a rózsaszín hátteret kihasználva látványos „nose art” grafikákkal díszítették a gépek orrát. A háború végére a „desert pink” Tornado-k a brit katonai helytállás és a sivatagi győzelem szimbólumává váltak a médiában.
Bár a konfliktus után a repülőgépek visszakapták a szabványos mintázatukat, a rózsaszín festés legendája örökre beíródott a repüléstörténetbe. Olyannyira, hogy 2016-ban, a Tornado-k első öbölháborús bevetésének 25. évfordulóján a RAF az egyik aktív GR.4-es gépét tiszteletadásként újra erre a történelmi sivatagi rózsaszínre festette át.

A készlet

A csehországi Eduard 2020-ban adta ki 1/48-as méretarányban a Revell Tornado készletét, egyből egy tematikus, az Öböl-háború témáját feldolgozó kiadás keretein belül. Ennek sikerein felbuzdulva 2021-ben ismét visszakanyarodtak a témához, ezúttal 1/72-es méretarányban, természetesen itt is a szokásos feljavítókkal kiegészítve (maszk, maratás, gyanta apróságok).
A Revell, az 1998-as első kiadás óta, huszonegy kiadásig jutott a népszerű készlettel, köszönhetően például a rendkívül sokszínű díszfestéseknek.

A maximális fordulatszám bizony meg is tette kártékony hatásait. Az öntvények már messze nem olyan kiemelkedőek, mint közel 30 évvel ezelőtt és ezzel a németek nem is foglalkoznak. Rengeteg helyen rosszul zárnak már a szerszámok, aminek köszönhetően sok a sorja, sőt egyes elemeken, mint például az orr szekció alkatrészein, erős felületi hiba is mutatkozik már.
Kettős érzése van az embernek miközben vizsgálgatja az öntőkereteket, vannak gyönyörű részletek is, viszont nagyon nagy munka vár a makettezőre, ha tisztességes makettet szeretne kihozni belőle.

Építés

Miután alaposan átgondoltam és megterveztem, hogy mit is szeretnék kihozni a készletből, beszereztem hozzá a szükségesnek ítélt kiegészítőket és függesztményeket.

Ezek a következők voltak:
• SBS Model orrkúp (Master pitorcsővel)
• Aires futóműakna
• Eduard kiömlők
• Reskit Aim-9 Sidewinder és Eduard Paveway II fegyverzet
• Reskit Hindenburg póttank
• Eduard BOZ-107 és Sky Shadow konténerek

Az építést a kabin helyett ezúttal a készlet hibáinak kijavításával kezdtem, de ekkor még nem sejtettem, hogy ezek után is lesznek még akadályok bőven. Rengeteg részletet újra kellett karcolnom, szegecselnem a kopott szerszámok miatt.
Az építés legnehezebb feladata mégis a szárnyak bepozicionálása és a rájuk záródó lamellák pontos illeszkedésének kidolgozása volt. Az első és felső törzsfelek rendkívül vastagok voltak, így érthető módon a szárnyak tövénél összesen 2-3 mm-t is eltartottak ott, ahol a legjobban kellett volna záródniuk. Ennek javításhoz nagyon sokat kellett csiszolni a belső felületből, sőt a szárnyak nem látszó részeiből is ki kellett vágnom. Roppant sok szárazpróba után megfelelőnek találtam az illeszkedést, így az Aires futóműakna beragasztásával együtt össze is tudtam ragasztani az alkatrészeket.

Ezúttal végre neki tudtam kezdeni a kabin elkészítésének. Itt színes maratások, műgyanta ülések és egy kis házi tuning (ónhuzalok) voltak a segítségemre, hogy minél élethűbb legyen a végeredmény.
A színes maratásokat most is megdolgoztam művészolajjal, hogy ne rikítsanak annyira, így kicsit harmonikusabbá téve a kabint. Végső feladatként lezártam a felületet MRP matt lakkal.

Már el is érkezett az idő, hogy az orr rész két oldala körbeölelje a kész kabint és az orrfutómű aknát. Miután a szokásos csiszolás, újra karcolás munkákkal végeztem, szerettem volna a szélvédőt is a helyére rögzíteni. Igen ám, de ekkor jött az egész építés egyik legnagyobb problémája, ami 2-3 hétre kedvemet is szegte a további munkától.
Ugyanis a szélvédő szélessége körülbelül három milliméterrel keskenyebb, mint az orr azon része, ahova fel kell feküdnie. Továbbá a fröccsöntés miatt hiányos is volt. Hosszas töprengés után erőt vettem magamon és Tamiya extra híg és gyorsan kötő ragasztóval a helyére ragasztottam, a jól ismert ’F’ erő segítségével. Azonban most nem az én oldalamon állt ez a csodálatos fizikai jelenség, hanem velem szemben, így egy hét elteltével a ragasztás megadta magát. Itt volt az idő valami erősebbet használni!
Ehhez a Colle21 lassan száradó pillanatragasztóját használtam, ami már elég tartós kötést adott a további munkákhoz. Mert volt mit javítani és tömíteni! Ehhez most UV gyantát használtam, ami kellően keményre száradt, így jó alapot adott a csiszoláshoz és karcoláshoz, még az átlátszó részekhez ennyire közel is. Ha UV gyantával tömítünk és utána karcolnunk kell, érdemes húzó szerszámot használni, finoman, többször áthúzva a felületen. Sajnos a toló szerszámok miatt a gyanta szilánkosan szét fog repedni és lehet újra tömíteni a felületet.

A következőkben sem ért véget a küzdelem az átlátszó alkatrészekkel. Egész egyszerűen csapnivaló minőségűek voltak mind a helyzetjelző fények, mind az LRMS konténer átlátszó része. Szerencsére az UV gyanta rendkívül univerzális eszköz és rengeteg területen fel lehet használni, így itt is előnyt tudtam kovácsolni a hátrányból. Nemes egyszerűséggel műanyagból kalodát építettem a műanyag köré és feltöltöttem több rétegben gyantával, előbbinél színeztem őket Vallejo transzparens színekkel (piros és zöld), utóbbit átlátszóra hagytam. Miután UV lámpa alatt kikeményedtek, különböző finomságú csiszolópapírokkal megmunkáltam őket.

Az építés rengeteg kisebb-nagyobb meglepetéseket tartogatott még.
Sokat kellett csiszolni és újra karcolni, hol a készlet hibája miatt, hol a saját figyelmetlenségemből fakadóan. Minden egyes részletre nem szeretnék a cikkben kitérni, fedje őket nemes balladai homály. Azonban egy fontos részletet mindenképpen szeretnék még kivesézni!

Sajnos nagyon sok Tornado maketten lehet látni az interneten, hogy az előrenyilazott szárnyak miatt a törzsnél keletkező hézaggal nem hajlandó megfelelően foglalkozni a makettező. Pedig rengeteg lehetőség van ezek javítására!
Egyrészt az Eduard ad hozzá maratást, ami a valóságtól azért elrugaszkodott megoldás. Talán a legszebb alternatívát egy német kiscég, a Kosmo 2000 kínálja, akik gyantából adták ki ezeket a kis apróságokat. Mire ez tudatosult bennem, már a két törzsfél összeragasztásra került, így nem volt opció ezek beszerzése és felhasználása. Kénytelen voltam magam megoldani a problémát, amihez a szikepengém csomagolását használtam. Ez a háztartási alumínium fóliánál vastagabb anyag, így tartósabb végeredményt kaphatunk. Képeket tanulmányozva, két-három nekifutásra meg is született a végeredmény. Nem állítom, hogy tökéletes, de az Eduard megoldásánál jobbnak tartom.

Kétségtelenül a készlet egyik leggyengébb öntési minőségével bír a törzs alatt található három pilon. Hosszirányú beszívódások és sorják jellemzik, így felhasználásukról lemondtam.
A piacon fellelhető kis manufaktúrák által gyártott kiegészítők megkérdőjelezhető minőségűek, ezért egy ismerősömtől kértem segítséget. Szabó Bence neve nem ismeretlen a magyar makettezők között, tehetségével és munkáival sokunk elismerését és tiszteletét kivívta már. Nem utolsó sorban pedig rendkívül magas minőségben tud különböző kiegészítőket, eszközöket tervezni és nyomtatni.

A pilonok megtervezésében teljes mértékben rá bíztam magam, amit nem bántam meg, a vártnál sokkal részletesebb és szebb terméket kaptam, amit boldogan fel is használtam az épülő maketthez. Ha már lúd, legyen kövér! Szintén Bence segített kinyomtatni a David Damek (Plasmo) által tervezett törzsféklapokat is, amiket szintén le kellett cserélnem, a műanyag alkatrészek gyenge minősége miatt.

Az építés végére hagytam a legjobb részt, motivációként.
A fent már felsorolt függesztmények minősége még véletlenül sem említhető egy lapon a készlet műanyag alkatrészeivel. Nagy öröm volt, mind az Eduard, mind a Reskit készleteivel dolgozni. És bár nem tértem ki rá részletesen, de az Aires futóműaknái is sokat adtak hozzá a munkához, amelyek pontosan illeszkedtek és zsugorodás nyomát nem lehetett rajtuk látni.

Végül, de nem utolsó sorban az összes szükséges apróságot előkészítettem a festésre itt-ott egy kis feljavítással, maratással, ónhuzalokkal, mint például aknaajtók, kerekek, futóműszárak, pilonok.

Festés, weathering

Miután minden alkatrész átnéztem és zsírtalanítottam, újra meghívtam magamhoz régi, öreg cimborámat a Mr. Surfacer 1200-at.
Ezúttal egészen minimális helyen kellett javítanom, igazítanom a felületen, ami nagy örömmel töltött el, így már neki is álltam az előárnyékolásnak.

A desert pink festés miatt ezúttal nem szürkés-feketés színt használtam, hanem az alapszín sötétebb, barnásabb színét, továbbá a panelvonalak mentén maszkolót is segítségül hívtam.
Ezt követően egy számomra eddig még nem alkalmazott technikát próbáltam ki: lézervágott fújósablonnal tettem változatossá a felületet. Elérkezett az idő, hogy elkezdjem felvinni az alapszínt, ami lássuk be, a teljesen egyszínű repülő miatt nem ígérkezett túlságosan látványosnak.

De mielőtt erről is írnék pár sort, kicsit kanyarodjunk vissza a történelemhez! John Cotterill 1992-ben írt Ian Huntley-nak egy levelet. Előbbi négy hónapig szolgált Muharraq-ban szerelőként Tornado-k mellett, utóbbi pedig a Scale Aircraft Modelling nagymúltú magazin újságírója, aki a 90-es évek elején foglalkozott egy cikksorozat keretein belül a desert pink témával.
Cotterill elmondása szerint a sokszor már festve átrepült Tornado-k színe nagyon hasonló volt a F.S. 30279 színhez, míg a javító szín a Leyland Trade Blush színe volt, ami ettől eltérő árnyalatú volt. Ez utóbbit mind a mai napig lehet kapni Angliában. Azonban később lett készleten az F.S. 30279 színből, így azt használták már javításra. Viszont ekkora a gépek színe már a zord időjárásnak és a homok dörzsölő, csiszoló hatása miatt már teljesen más árnyalatot mutatott, így akár három színű festésnek is elmentek a már sokat használt gépek. Ezen külső tényezők miatt előfordult, hogy két-három bevetés után már lehetett a festésen javítani, sokszor a kiszolgáló személyzetnek annyi ideje volt csak, hogy hengerrel átmenjenek a kopott felületen.
Érdekesség, hogy a 2250 literes szárny alatti Hindenburg póttankok sok esetben szürkék voltak egy ideig, amiket az F.3-asokról ” kölcsönöztek”. Ezek az F.3-asok sosem lettek átfestve és nem is szolgáltak sokáig a fronton.

Ezen hasznos információk bírtokában kezdtem el összehasonlítani a színeket, amelyeket a festékgyártók kínálnak. A valósághoz legközelebb az olasz Lifecolor UA268-as színét tartottam, így ez adta az alapot. Sajnos a festés sem volt akadálymentes, bárhogy is próbálkoztam fújni, nagyon lassan és nehezen kapta meg a makett a desert pink színt.
Az olasz gyártó festéke borzalmasan gyorsan rákötött a szórópisztoly tűjére, hiába használtam a saját hígítóját, hiába variáltam a hígítási arányon vagy a nyomáson. Természetesen kötéslassító nincs a palettájukon, más gyártók termékeivel nem szerettem volna kombinálni, így kín keservesen, de lefújtam mindent, amit kellett ezzel a színnel és jó messzire eldugtam magam elől. Az biztos, hogy a későbbiekben kerülni fogom a Lifecolor termékeit.

Ezen a blogon nincs reklám, ezért bevétele sincs.

Munka mellett szabadidőben, jelentős időráfordítással készül.
Ha szerinted hasznos és érdekes amit csinálok, akkor nézd meg, hogyan tudsz segíteni a céljaim elérésében:

Támogatási lehetőségek
Nézd meg, mire kérek támogatást

Az alapszín után további modulálásokat szerettem volna eszközölni, amihez különböző árnyalatú barna színeket használtam. Már a makett tervezése közben eldöntöttem, hogy nem fogom foltozni, hiszen ennek a gépnek (is) annyira szép formája van, hogy a felületek össze-vissza festése sokat venne el belőle.
A készlet a matricaválasztékot nem bonyolítja túl, nekem az „Awesome Annie” nose art tetszett meg a legjobban, így már volt neve is a makettemnek. A téma kedvelői rengeteg képet találhatnak az Öböl-háborús repülőkről, többek között a Tornado-król is a dstorm.eu oldalon. Érdemes alapos kutatómunkát végezni, ha már kiválasztásra került a konkrét példány, mert a jól dokumentált repülőkről sok apró, eltérő részletet tudhatunk meg.

A desert pink-re történő átfestés sajátossága, hogy nem kímélték a stencileket, szervizfeliratokat sem, így a matricázás sem fog sok időt igénybe venni. A szokásos MRP fényes lakk réteg felfújása után egy óra alatt fel is raktam a körülbelül tizenkét matricát, amiről következő nap le is szedtem a filmréteget elgyengített maszkolóval.

Itt szeretném megjegyezni, hogy nem minden megy olyan könnyen, mint ahogy a cikkben leírom, ne higgyen nekem senki! Az Awesome Annie matrica felrakását rendesen elfuseráltam, így Nagy-Meszler Csabinak kellett kisegítenie egy számára felesleges példánnyal.
Nagyon fontosnak tartom, hogy ne elégedjünk meg mindig az adott készlet matricaválasztékával, hiszen ott is lehetnek hiányosságok. Ennél a típusnál különösen zavaró, hogy a fekete orrkúpon található három világos csíkról teljesen megfeledkezett az Eduard. Ezek a csíkok megvédik az orrban elhelyezett érzékeny radarberendezést és az elektronikát például a statikus feltöltődéstől. Rendkívül látványos tud lenni egy maketten, így ezt Anyz gyártmányú 0.12 mm vastag matricacsíkkal pótoltam.

Szintén a német gyártó termékeit hívtam segítségül, amikor plusz stencileket szerettem volna felhasználni például a fútóműszárakon vagy a Hindenburg tartályon, amik ekkora már szintén megkapták az alapszíneket.

A matricázást lezáró lakkozás után következett a panelezés, amit ezúttal is Abteilung502 márkájú művészolajokkal készítettem el, saját színt kikeverve. A gyártó termékei végig kísértek a weathering folyamatán.

Mint az F-104-es cikknél már említettem, szeretem magam megtalálni a megfelelő állagú és árnyalatú színeket, amivel koszolom a gépet. Ennél a típusnál fontos szempont volt a fényképeket vizsgálva, hogy a koszolásnál használt árnyalat mellőzze, ha lehet a barna színt és inkább sötétebb, szürkésebb (de semmiképp sem fekete) árnyalat köszönjön vissza a maketten.
Ennek az árnyalatnak az alapja a gyártó Starship Filth fantázianevű terméke volt, amihez hol több, hol kevesebb egyéb színt kevertem, pl. természetes umbra (Panno Color) vagy Shadow Brown (Abteilung502).

Kiemelten figyeltem a típus azon részeinek koszolására, amiktől igazán Tornado a Tornado.
Ezek volt a dupla hajtómű alatti lenyíló ajtók, a sugárfordítók által okozott erős elszíneződés a függőleges stabilizátoron, vagy a variaszárnyak mozgatásából eredő kör alakú nyomok a szárnytőnél.

Miután az egész maketten elkészítettem a művészolajos koszolásokat és megfolyásokat, nekiálltam a koptatások felviteléhez. Mondanom sem kell, nem volt könnyű dolgom, hogy eltaláljam a megfelelő arányt, amiről az Online Makett Klub Discord csatornáján páran véleményt is cseréltünk. Túlzásba semmiképp sem szerettem volna esni, egyrészt az általam megálmodott makett koszolási mértéke miatt sem, másrészt pedig ekkora méretarányban nem mutatott volna jól. Az eredeti képeken jól látszik, hogy a desert pink határozott, jól látható felületeken, erős kontúrral kopott. Ezt ismét nem tartottam volna szépnek 1/72-ben, így kis csalást alkalmazva egy kicsit finomabb és aprólékosabb módját választottam a kopások imitálásnak a szárnyak és szárnytővek belépőéleinél. Vallejo festéket használtam, amit szivaccsal vittem fel, rendkívül óvatosan, amit végül 20/0-s ecsettel igazítottam ki, ahol nem tetszett az eredmény.

A Tornado is és én is készen álltam arra, hogy lezárjam a felületet lakkal és összeszereljem a makettet. Ezúttal is kicsit játszottam a lakkok segítségével a fényeken. Az alap az AK matt lakkja volt, amihez az alsó felületek fújásánál félfényes lakkot kevertem, míg felül ultra matt lakkot adtam hozzá, hogy jobban imitáljam a nap kártékony hatását a felületen.

Az összeszerelés sem volt egyszerű menet, aminek teljes mértékben én voltam az okozója. Már korábban gondolhattam volna rá, hogy ezt a rengeteg függesztményt nem lesz egyszerű pozícionálni sem a maketthez, sem egymáshoz képest. Fontos tanulság, hogy érdemes a pilonokat és a függesztményeket is csapolni, hogy végszereléskor sok kellemetlenségtől meg tudjuk magunkat kímélni.
Végül pár óra alatt sikerült mindent felragasztanom, beállítanom. A makett az apró antennák és a pitotcső beragasztása után lett végleg kész.

A kerekek és az alap csapolása után felkerült a polcra a kész munka, ami türelmetlenül várja, hogy bemutatkozhasson a versenyeken is!

Forrás: HMH Publications, dstorm.eu

Az alap ezúttal is feketére fújt MDF volt, ami megkapta a Bojtos Dávid által készített rendkívül exkluzív névtábláját.

A kiegészítők nélküli alapmakett értékelése:

Értékelés:5/3,25
Kidolgozás, részletezés:★★★☆☆
Illesztés, építhetőség:★★★★☆
Matricaválaszték:★★☆☆☆
Ár/érték arány:★★★★☆

A történelmi áttekintésben nyújtott segítségért köszönettel tartozom Szász Róbert ezredes úrnak.
A makett építése során nyújtott végtelen motivációért örök hálámat szeretném kifejezni a VF baráti társaságnak.
A nyomtatott kiegészítőkért Szabó Bencének, a pót matricáért Nagy-Meszler Csabának, a névtábláért pedig Bojtos Dávidnak tartozom köszönettel.


Ha szeretnéd követni ezt a blogot, azt megteheted a Facebook-on is, de a legjobb, ha az email címeddel feliratkozol a friss posztokra.
Előre is köszönöm, hogy feliratkozol a blogomra:

Iratkozz fel

Legyél Te is a blog rendszeres támogatója!