★ VÖRÖS JÚNIUS ★ csoportos makettépítés 2023
A tavalyihoz hasonlóan idén nyáron is lebonyolítottuk a ★ VÖRÖS JÚNIUS ★ elnevezésű csoportos makettépítést. Ennek a lényege most is az volt, hogy egy hónap alatt mindenki összerakjon egy-egy szovjet/orosz vagy ukrán gyártmányú jármű vagy harceszköz makettjét.
Ez lehetett egy már megkezdett, vagy bontatlan készlet is, és méretaránybeli megkötés sem volt.
Idén 54 makettező nevezett be 70 készletet a kihívásra és ezek több mint harmada el is készült.
Most is voltak, akik kettőt is befejeztek. (Nekem egy MiG-17-essel sikerült elkészülnöm, a BRDM-2-vel csak az alapozásig jutottam.)
A tavalyi repülős túlsúlyhoz képest most kiegyensúlyozottabb volt a szakágak megoszlása:
Bár arányaiban az egyszerűbben építhető 1:144-esekből készült el több, mennyiségileg azért most is az 1:72 méretarány volt a legnépszerűbb:
Ez pedig a kihívás alatt befejezett 25 makett:
(Véletlenszerű sorrendben, kattintásra több kép nyílik meg az eredeti Facebook posztokban.)

























Köszönet mindenkinek, aki velem tartott!
A következő kihívás az október 10-én induló 10 napos építés lesz, amelynek témáját augusztus elején fogom megírni azoknak, akik fel vannak iratkozva a blogra. A többiek majd csak közvetlenül a kihívás előtt fognak értesülni róla.
Ha szeretnéd követni ezt a blogot, azt megteheted a Facebook-on is, de a legjobb, ha az email címeddel feliratkozol a friss posztokra. Előre is köszönöm, hogy feliratkozol a blogomra: